Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint az évfolyam minden tanulójának részt kell vennie a számára előírt méréseken, vagyis az iskoláknak biztosítaniuk kell a hiányzó tanulók számára a pótlás ...
Egy friss magyar kutatás szerint már a napi egy óránál hosszabb képernyőhasználat is hozzájárulhat a későbbi pszichés problémák kialakulásához. Ehhez képest a másfél éves gyerekek közel fele minden na ...
2020-ban a nyolcadikosok mintegy 20 százaléka természettudományból legfeljebb a második szinten volt, ehhez képest 2025-ben ugyanez az arány közel 24 százalék volt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ...
Nahalka István: „Ha a gyereket külön föl kell készíteni a középiskolai felvételire, akkor az nem egy jó rendszer” Miközben évről évre hatalmas a túljelentkezés a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokba, ...
Nem meglepő módon óriási érdeklődés övezte azt a pozíciót, amely mellé a település polgármestere egy Maldív-szigeteki utazást is felajánlott ajándékként. A Blikk információi szerint közel száz ...
A lista több pontján is történtek látványos változások, sokat javítottak például a Békés megyei gimnáziumok. A Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium tavaly például csak a 104. helyet szerezte meg, idén ...
Fontos kérdésre válaszolunk a 2026-os kompetenciaméréssel kapcsolatban. Március 23-án kezdődnek a 2026-os kompetenciamérések, ennek kapcsán felmerülhet bennetek a kérdés, hogy ezen a napon lehetnek-e ...
A Belügyminisztérium a Magyar Közlönyben hozta nyilvánosságra a 2025/2026-os tanév hivatalos rendjét: a tervezethez képest egy héttel tovább fog tartani a tanév első féléve.
Érdemes megjegyezni, hogy a tavaly még 86. budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium például kiesett az első száz legjobb középiskolából. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a Kölcseyből a polgári ...
A Kréta rendszerben elérhető statisztikai adatok alapján az oktatási rendszer stabil működéséről beszélt Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár. A következtetés alapja, hogy az félév ...
Friss HVG- rangsor: trónfosztás az élen, megvan melyik középiskola lett Magyarországon a legjobb Változás a top3-ban, neves budapesti gimnázium került ki a százas listáról és tavalyhoz képest 14 új, ...
A Kréta rendszerben elérhető statisztikai adatok alapján az oktatási rendszer stabil működéséről beszélt Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár. A következtetés alapja, hogy az félév ...
Results that may be inaccessible to you are currently showing.
Hide inaccessible results